Megjelenés előtt 8 energetikai pályázat – tájékozódj előre!

Energetikai pályázatA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az alábbi energetikai pályázati anyagokat bocsátja társadalmi vitára. A kiírásokat véleményezni is lehet. A pályázatokhoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2012. november 4-ig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumba.

Szakmai szervezetek menüpont bővített tartalommal

Szakmai szervezetekA menüpont alatt összegyűjtött épületgépészettel, épületenergetikával és építőiparral kapcsolatos szakmai szövetségek listáját kibővítettük az általunk ismert összes szervezettel. A szervezetek teljes nevei mellett feltüntettük azok rövidítését és logóját is. Kellemes böngészést kívánunk!  

"Az Év Honlapja 2012" verseny

Az "Év Honlapja 2012" verseny„Az Év Honlapja” verseny a hazai online tér legrangosabb versenye, mely a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által minden évben megrendezésre kerül. A pályázók száma évről évre nő, a pályázatot az online szakmai közönség és az internethasználó nagyközönség folyamatosan figyelemmel kíséri. 

Rendezvény központtá alakult az 1. Terminál

Rendezvény központtá alakult az 1. TerminálÚjra megnyílt a ferihegyi 1. Terminál – négy hónappal a bezárás után. A Budapest Airport a korábbi elképzelésnek megfelelően az értékes épület állagmegóvása mellett döntött. A Terminal 1 Airport Event Center október 1-től rendezvényhelyszínként ad otthont céges- és magánrendezvényeknek.

8 évre meghosszabbították a mellékmérők hitelességi idejét

Mellékmérő hitelességi idejeA mellékvízmérők hitelességi ideje a 2012. szeptember 1-jén hatályba lépett jogszabály értelmében 8 év. Az új, meghosszabbított hitelességi idő valamennyi, a jövőben szerelendő, illetve a 2012. szeptember 1. előtt felszerelt, de még hiteles mérőre is vonatkozik.

Sikeres volt a fűtéskorszerűsítés pályázat

Fűtéskorszerűsítés 2012Az Új Széchenyi Terv fűtési rendszerek korszerűsítést támogató alprogramjára beérkezett, összesített igények lefedik a meghirdetett támogatási keretet. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2012. szeptember 7–én délben a beérkezett pályázatok feldolgozásáig felfüggeszti a konstrukciót.

NFM statisztika a lezárult napkollektoros pályázatról

Napkollektor pályázatA végleges adatok szerint több mint négyezer érvényes pályázatot fogadott be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a napkollektoros pályázaton, az átlagos támogatási összeg 650 ezer forint volt - értesült a Napi Gazdaság. A minisztérium úgy kalkulál, hogy a pályázat 6,5 milliárd forint értékű beruházást eredményez majd.

Módosult az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló rendelet

40/2012. (VIII. 13.) BM rendelet Az épületek tervezésekor a jövőben kötelezően meg kell vizsgálni az alternatív energetikai rendszerek alkalmazásának lehetőségét. Az ezer négyzetméteresnél nagyobb középületeknél 2013. január 9-től, az egyéb épületek esetében 2013. július 9-től vezetnék be a felújítások és bővítések esetén is érvényes kötelezettséget.

Oldalak

Feliratkozás Green Terv Kft. RSS csatornájára