Beküldte greenterv -
„Az Év Honlapja” verseny a hazai online tér legrangosabb versenye, mely a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által minden évben megrendezésre kerül. A pályázók száma évről évre nő, a pályázatot az online szakmai közönség és az internethasználó nagyközönség folyamatosan figyelemmel kíséri.
A pályázat célja
Az internet rohamos fejlődése miatt a vállalatoknak újra kell gondolniuk üzleti és kommunikációs stratégiájukat. Már nem elég a tetszetős honlap, nem elég, ha a vállalat csupán kommunikációs eszközként éli meg az internet mindinkább fokozódó nyomását. Merőben új gondolkodásmóddal integrálnia kell üzletvitelébe az internet adta lehetőségeket.
Pályázatunk célja elsősorban a figyelemfelkeltés, a korszerű marketinglehetőségek kiaknázására. A korszerű marketingtechnikák pályázat útján történő bemutatásával példát kívánunk állítani a cégek, vállalkozások számára, valamint ösztönzést, bátorítást adni a magasabb színvonalú szakmai tudás gyakorlati alkalmazására.
Célunk még a hazai online-kultúra erősítése, illetve a hiánypótló, értékteremtő, kiemelkedő minőségű honlapok díjazása. Utat kívánunk mutatni minden vállalkozás számára, akik komolyan veszik az új gazdaság működését, illetve annak kihívásait.
A pályázat tárgya, személye
A pályázó által vagy a pályázó megbízásából fejlesztett magyar nyelvű, a pályázat időtartama alatt működő honlap.
A pályázatot benyújthatja vállalkozás vagy magánszemély, aki a honlapot fejlesztette vagy a honlap tulajdonosa. Egy személy vagy szervezet, egy honlappal, több kategóriában is jelölheti magát egy pályázaton belül, ekkor csak egyszer kell neveznie a versenyen.
A Magyar Marketing Szövetség ezen pályázat meghirdetésével - az információ és a kommunikáció évszázadának kezdetén a hazai ugrásszerű fejlődést is figyelembe véve - a marketing egy speciális területére az elektronikus marketingkommunikációra koncentrál.
Egy cég elektronikus marketingkommunikációjának sikerét nagymértékben meghatározza a vállalkozás honlapja. Ezért biztosak vagyunk abban, hogy az "Az Év Honlapja" díj erősíti a vállalkozások üzleti jó hírét, alátámasztja marketing aktivitásukat.
A pályázat beküldésének határideje: 2012. október 28.
Közönségszavazás - idén a Facebookon
Az idei közönségszavazás „Az Év Honlapja” hivatalos Facebook-oldalán zajlik.
Az itt legtöbb szavazatot összegyűjtő pályázó Év Honlapja közönségdíjban részesül.
A részletes pályázati kiírás itt olvasható.
Forrás: www.azevhonlapja.hu