ENERGOexpo, 2011. szeptember 27-29., Debrecen

Energexpo 2011Idén kilencedik alkalommal rendezik meg az ENERGOexpo Nemzetközi Energetikai Szakkiállítást és Konferenciát, Debrecenben. A konferencia résztvevői megismerkedhetnek a szakmai újdonságokkal, és az energetika több területén - hagyományos és megújuló energiaforrásokkal kapcsoltaban - mélyíthetik szakmai tudásukat.

Szakmai információszerzés és kapcsolatteremtés

Az elmúlt 8 évben az ENERGOexpo az üzletkötés, partnertalálkozók, kapcsolatteremtés és információszerzés fórumává vált. 2010-ben a konferencia három napján elhangzott mintegy 70 előadáson közel 700 szakember cserélt tapasztalatot a hagyományos és megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban, a kiállításon pedig a hazai vállalkozások mellett az előző években több külföldi energetikai kötődésű cég mutatkozott be.

Energoexpo 2011Energoexpo 2011Energoexpo 2011

Az ENERGexpo programjait a résztvevők igényei alapján szervezték. Tavalyi tapasztalatok alapján idén is lesz kreditpontszerzés az ENERGOexpo konferencia hallgatóinak és előadóinak.

5 kitűnő érv, hogy részt vegyenek a szakmai kiállításon

  • Magyarország meghatározó, integrált energetikai fóruma, a legjobb kapcsolatápolási eszköz
  • megismerheti a változó, vevői igényeket
  • tudományos, szakmai üzleti információk, az ország energetikai vezetői egy helyen
  • partnerkapcsolatok kiépítésének lehetősége
  • második nyílt villamosenergia árverésen, ahol az eladók és vevők kölcsönösen hasznos üzletet köthetnek

IX. Nemzetközi Energetikai Szakkiállítás és Konferencia

Időpont: 2011.szeptember 27-29.

Helyszín: Kölcsey Konferencia Központ, Debrecen, Hunyadi u. 1-3.

További információ: ENERGOexpo 2011