Jön az állami kazáncsereprogram

KazáncsereprogramAz állami támogatások alacsony szintje, illetve a lakosság rossz anyagi helyzete a piac pangásának, folytatódó zsugorodásának fő oka − vélik a Napi Gazdaság által megkérdezett, energetikai munkálatokat végző építőipari vállalkozások és érdekképviseleteik.

A szakma a támogatási programokra vár, a Bencsik János korábbi energiaügyi államtitkár által bejelentett 120 milliárd forintos közintézményi programról továbbra sincs hír, de várhatóan az önkormányzatok forráscsökkenése is visszaveti az elérhető energetikai támogatásokat.

Semmi jóra nem számít az energiahatékonysági támogatások kapcsán Prohászka Rajmund, a Magyar Ajtó-Ablak Egyesület (MATA) elnöke, az Ablakcentrum Kft. ügyvezetője sem, aki szerint tavaly nyáron a néhány száz lakást érintő, családi házak felújítására megjelent pályázat 1,6 milliárd forint keretösszege alacsony volt; a panelprogram 2009-es pályázatának újabb része adott ugyan némi lendületet a piacnak, mára azonban "kezd bepánikolni" a szakma, a keresleti oldal gyakorlatilag teljesen eltűnt.

Mind az egyéni, mind a társasházi felújításokban elindult egy trend, amely azon alapul, hogy a 30-40 százalékos állami támogatásra nem érdemes várni, az ebből adódó előny egy most végrehajtott felújítással néhány év alatt kigazdálkodható − véli Prohászka. Megfelelő felújítással 30−60 százalékos energiamegtakarítás érhető el, ami a számlákban is 30 százalék feletti mínuszt hozhat − ez pedig 10 évnél rövidebb megtérülési időt jelent. A szakember szerint az európai forrásokból olyan pilot projekteket kell indítani, amelyekkel az elért energiamegtakarítás nagyobb részben fedezné a törlesztőrészletet − ilyen kezdeményezések már zajlanak az országban. A lakás-takarékpénztári, illetve kamattámogatással együtt a lakóknak a beruházási összeg 50-55 százalékát kell önrészként kifizetniük: az 1,6 millió forintos felújítás így nagyjából 600-700 ezer forintba kerül, miközben a lakás értékét sok esetben ennek kétszeresével növeli meg.

A napilap információi szerint az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) hamarosan meghirdeti a kazáncsereprogramot, amit már az otthonteremtési stratégia is megfogalmazott − egyéb részletek azonban egyelőre nem ismertek. A 20-40 százalékos megtakarítást hozó kondenzációs kazánok beszerelését a stratégia 20-30 százalékos utófinanszírozással támogatná, a kétmillió gázkészülék lecserélése pedig évi 1,2-1,3 millió köbméterrel csökkentené a gázfogyasztást.

Forrás: www.penzcentrum.hu