Amit a szénmonoxid mérgezésről tudni érdemes

Szénmonoxid mérgezésA szénmonoxid a tökéletlen égés során keletkezik. Veszélyét az jelenti, hogy színtelen, szagtalan, a levegőnél könnyebb, nem irritáló gáz, ugyanakkor sokszorta erősebben kötődik a vér hemoglobinjához, mint az oxigén, így megakadályozza, hogy a vér oxigént szállítson. Emiatt már alacsony koncentrációban is mérgező, a mérgezés akár halált is okozhat.

A szénmonoxid mérgezés tünetei, következményei

A kezdeti tüneteket gyakran nem értelmezik helyesen, ezért a szénmonoxid-mérgezés olyankor is okozhat halálesetet, amikor a súlyos mérgezést hosszan tartó, jól észrevehető tünetek előzik meg. Az ájulást még nem okozó mérgezés tünetei összekeverhetők többek közt a migrén vagy az influenza bizonyos tüneteivel (fejfájás, szédülés, fáradtság, álmosság, hányinger, tudatzavar).

A mérgezést elszenvedő tudatánál van, a mérgezés gyanúját gyakran felfogja, és azt is, hogy meghal, ha nem tesz valamit, egy bizonyos mérgezési fokon túl azonban már nem képes cselekedni. A szén-monoxid a testben először lassan halmozódik, majd koncentrációja hirtelen felugrik.

  • Első szakasz: A mérgezést szenvedett nyugtalan, zavart vagy kábult, a feje is fájhat, szédülhet, hányhat. A bőre időnként cseresznyepiros lesz.
  • Második szakasz: Izomgörcsök a végtagokon, majd az egész testen, eszméletlenség. Az eszméletlenné vált beteg is hányhat, ami fulladást okozhat.
  • Harmadik szakasz: Izomellazulás, légzésbénulás, halál.

A szénmonoxid mérgezett betegnek friss levegőt kell adni, szabad légutakat biztosítani és szükség esetén lélegeztetni. A szénmonoxid ellepte helyiséget gyorsan ki kell szellőztetni. Szénmonoxid mérgezés esetén az elsősegélynyújtónak fokozott figyelmet kell fordítania arra, nehogy segítés helyett saját maga is bajba kerüljön.

Lehetséges okozói

A szénmonoxid mérgezést legtöbbször a helytelenül használt tüzelőberendezés, a nem megfelelő  égéstermékek elvezető rendszer, illetve nyílt égésterű készülékek esetén az égési levegő ellátás hiánya okozza. A legtöbb szénmonoxid baleset télen történik. Lehetséges forrásai a kémény, kályha, kandalló, gázsütő, gázszárító, gázkazán, gáz vízmelegítő, stb.

Megelőzés

A kéményt, gáz-, olaj- és hagyományos fűtőkészülékeket, kályhákat rendszeresen ellenőriztessük, és sose módosítsuk. A legkisebb rendellenesség esetén kapcsoljuk ki a készülékeket, és hívjunk szakembert. Konyhai gáztűzhely használatánál folyamatosan szellőztetni kell, ezzel a szintén veszélyes széndioxid felhalmozódást is el lehet kerülni. A hermetikusan záródó nyílászárók használata ebből a szempontból veszélyes. Gáztűzhelyet fűtés céljára használni szigorúan tilos. Használjunk szénmonoxid-érzékelő berendezést, szükség esetén többet is.

Forrás: www.wikipedia.hu